Olyan hülyék az emberek...

Nem csak én, vagy Te, hanem úgy kollektíven.

Mindig azt akarjuk amit nem kaphatunk meg, amink meg van és értékes, azt sose becsüljük meg úgy ahogy kellene.
És erre rendre csak akkor döbbenünk rá, mikor már elveszítjük a dolgainkat.

Ma tudtam meg, hogy egy ismerősöm az intenzíven fexik.

Ha visszagondolok hányszor pattintottuk le, mikor át akart hívni magához (ő volt az aki mindig mondta, h nőknél a talán az = a nemmel, csak udvariasabb), meg mennyire örült, ha volt egy kis (nagy) hallgatósága a végeláthatatlan történeteinek és mennyire imádott beszélni és beszélni... Még akkor is ha a körülötte levő emberek 80%-a kurvára nem is értette mit mond, nemhogy miről beszél...

Ennek ellenére az igazat megvallva nagyon kedvelem, még ha kicsit őrült is, és megvannak a dolgai.

Persze ez is csak azért jutott eszembe mert meglegyintett a szele annak h talán soha többet nem találkozom már vele.

Ha nem kerül intenzívre szerintem ez így meg se fogalmazódik bennem.

Na ezért vagyunk mi mind barmok.

Úgyhogy következőleg (és merem ajánlani hogy legyen következőleg) elcipelem magammal Kingát és megszabadulunk pár kiló feles hústól, bőrtől, és pár liter vértől.
Asszem megéri a dolog a csekély áldozatot.

Még a hülyéknek is.

Nyilván vannak akik nem tudják, de enyhén (=mániákusan) odavagyok a tulipánokért.

Jóformán minden növényt szeretek: virágot, gazt... de a tulipán messze a favoritom. Minden színben, méretben, formában, mennyiségben, illatban, kivitelben, stb. :)))

Tegnap kaptam egy csokorral, úgyhogy magamhoz híven megörökítettem őket az utókor számára is.

Indzsój :)
 

Elmész nézelődni...

Nem konkrét céllal, inkább csak az 'ahogy esik úgy puffan' jelmondattal. Nem vágysz igazán semmire, de kurvára nyomja a pénz a zsebed és úgy érzed költened kell. (Pedig ez nem feltétlenül van így, csak mi hülye nők vagyunk, akik ebben valósítják meg önmagukat, mert "megérdemeljük" meg minden ilyesmi.)

Nézelődsz, próbálgatsz, de nincs semmi igazán eredeti...

Találsz egy-két érdekesebb darabot, el is játszol a gondolattal, hogy mi lenne ha megvennéd, de végül mégse teszed. Rájössz, hogy mégse tökéletes a méret, kicsit lehetne kisebb vagy nagyobb, vagy mégse mutat olyan jól, vagy nem vagy biztos benne, hogy menne a többi felszerelésedhez, stb. ...

Szóval csak nézelődsz tovább.

Egyszer csak találsz valami érdekeset. Első pillantásra egész mindennapi, átlagos, de vmi mégiscsak megfog benne.

Közelebb mész...

Bejön.

Megfogod, felpróbálod, megnézed a tükörben, stb. stb. mégjobban bejön.

Elképzeled magad benne, eltervezed, hogy holnap már ebben virítasz, és tök király minden...

Aztán jön a gubanc.

Meglátod az árát.

Kúúúrvasok. Nem kicsit. Nagyon.

Ekkor elkezd filózni az ember, mi mindenről lenne képes lemondani annak érdekében, hogy becserkéssze legújabb szerzeményét.

Sokmindenről.

De mégse elég.

Te meg csak állsz a kibaszott kirakat előtt és mint egy óvodás gyerek toporzékolsz magadban.

AKAROD.

Nagyon.

És ezt a szitut csak súlyosbítja az ára. Mert ugye amit könnyen megkapsz, az közel se lehet olyan értékes, mint az, amiért meg kell dolgoznod.
Mert amit nem kaphatsz meg könnyen, az más.

Az kell.

Hm...

Állatlesen vagyok épp.

Összetörtem, hogy most összerakjam magam. Ugyanazokból az elemekből csak más formációba.

Kicsit úgy érzem, hogy egy jó időn át más voltam, mint aki kellett volna, hogy legyek. Utána meg, miután elvesztettem azt, aki miatt ezt tettem magammal, elkezdtem keresni a lehetőséget arra, hogy újra csapdába essek, és újra eljátszam ugyanazt amit eddig.
Minden nő arra vágyik h elnyomják.
Kivéve azt aki nem.
Asszem én nem. Pont elég volt annyi amennyi.

Milyen állat?

Nem tudom...

Kezdek ismerkedni magammal. Megérintett a szele annak aki lehetnék, és tetszik. Nem a végcél a fontos, hanem az hogy hogyan jutsz el odáig.

Eddig elfogadtam azt ami jutott, és úgy gondoltam, ez van. De ez hülyeség... Ha valami fontos, akkor azért megéri harcolni és elbukni is. Elvégre nem az az erős aki sose bukik el, hanem az aki elbukik és feláll utána. Vagy ilyesmi. :D

Kezdem elfogadni X rendszerét is az életre. +1/-1 téma...

Bár szerintem maga az ember határozza meg a végeredmény előjelét. Mármint azt h végül + v - lesz az eredmény.

+ lesz, ha azt akarod h az legyen, és - ha beletörődsz abba ami van, és elfogadod azt ami történik.

De egy fájter sose fogadja el a nemleges választ.

"Járok bércek tövén,
s ha egy patak elém akad,
azt lángra gyújtom én."

Lewis Carroll

...

És hogy hogy vagyok amúgy? (Mintha kérdezte volna vki:D) ...

Annak ellenére, h egyre biztosabban érzem torkom jelenlegi állapotából, meg más egyéb gyanúsan TBC-re emlékeztető jelekből, hogy kezdek lebetegedni, köszi jól vagyok. Tök jól. Holnap, azaz ma lesz 2 vizsgám. 1 szó nem sok kb. annyit tudok. De izgi.
Perverz dolog az biztos, de szeretem a kihívást, mikor így megyek be egy vizsgára. Akkor majd biztos rühellni fogom magam érte, h nem tudom amit kéne, de valahol mégis tetszik.

Na még fél liter kávé és az orrom is elkezd vérezni.
Take it easy... Take drugs :D

Mosolyogj a világra és mindenki hülyének néz.

És milyen jó is ez, mert legalább nem tévednek.

Gyakorlatilag minél többet filózik az ember különböző dolgokon, annál inkább rájön, h mennyire is hasonlóak.

Itt most az ígéretekre meg a döntésekre gondolok.

Bár a döntéseket még mindig erősebbnek és hosszabb távúnak tartom, mint az ígéretet, de ha úgy vesszük, akkor az se sokkal biztosabb dolog.

Mi döntünk, aztán Isten vagy a sorsunk (kinek mi tetszik) végez helyettünk.

Ez meg alapból ellentmond annak, hogy mi vagyunk a sorsunk kovácsai. Mert ha mi lennénk, akkor amit eldöntünk az úgy is lenne. De a sorson túl mégis van valami ami beleköp az életünkbe.
Alapvetően nem szeretek a véletlenben hinni, mert könnyebb azt elfogadni, hogy minden (főleg a szar dolgok, amiket olyan nehezen magyarázunk meg magunknak) okkal történnek. De valójában tökre nem így van.

Mi hozunk döntéseket, jót meg szart egyaránt, ami később korrigálódik.

Pl. "örihari" bnőmmel aktívan gyűlöltük egymás 1-2 évig, aztán mostanra már tök jó viszony van köztünk, de legalábbis nem fojtanám meg egy kanálban lévőnél is mikroszkópikusabb méretű vízben.

Szóval a döntéseinket is meghozzuk, azok szólnak a közelebbi jövőnek (néha még annak se) meg a jelenünknek.

Ha pedig ezt az egészet elfogadjuk, akkor rájövünk, hogy halál felesleges ígéretekkel dobálózni, meg nagy döntéseket hozni, mert minden úgyis alakul magától.

Mi úgy tehetünk, mintha irányítanánk, és valamennyire biztos befolyásoljuk is ezáltal az életünket, de tulajdonképpen attól mert mi nem evezünk a víz még ugyanúgy sodor. Max. többször sodor neki szikláknak, vagy ki a partra, amiket evezéssel elkerülhetünk, ha ügyesek vagyunk, de ennyi.

"Minden út Rómába vezet."

Most először néztem vissza az eddigieket, h mik voltak mindezidáig.

Egy pillanatra megcsapott a szele annak, h pl. X-szel kapcsolatban mi lett volna, ha...

De már nem gondolok rá. És ez öröm nekem. :)

Így kellett történnie, mindennek. Annak hogy összejöttem exemmel, hogy 5 évet lehúztunk, hogy 3 hónapig szenvedtem, hogy pasiztam, hogy jött X és hogy az lett ami, és h most újra épitkezhetek.

Nem mondom, hogy minden szép és minden jó, mert belül hasogat és marcangol a fájdalom.

De jobb.

És lesz még jobb is.

Nem sokkal miután megírtam előző postom, úgy éreztem h mennem kell vmerre. Nem tudtam merre, csak el itthonról, a 4 fal közül.

Nem volt célom, meg semmi, csak úgy kóvályogtam.

Lementem a Duna partra, és ott sétáltam a mínusz X fokban...

Gondolkodtam azon, amiket ide is leírtam.

Az is eszembe jutott, hogy mi lenne ha vége lenne ennek az egésznek. Ez olyan gyermeteg gondolat, maga az öngyilkosság is az, gyerekes menekülés a problémák elől. Nem megoldás, csak menekülés.

Aztán fölhívtam X-et. Nem tudom miért őt, hívhattam volna mást is, de valamiért őt akartam.

Beszéltünk kb. 30 percet, és jobban lettem.

Nem tudom, miért van rám olyan hatással amilyennel, de az tény, h miután letettem a telót, jobban voltam. Sokkal.

Talán nem is iránta éreztem valamit, hanem inkább az tudatosult bennem, hogy miket váltott ki belőlem (azaz teljesen talán még nem is tudatosult), és az h fontossá vált, egy hülye hét alatt (hihetetlen) és hogy jó az, ha van nekem.
Nem feltétlenül úgy mint pasi, hanem mint ember. Megszerettem a szar humorát, meg a hülyeségeit, és mindemellett látom, hogy mennyi érték van benne.

Nem tudom, hogy mi lesz köztünk, vagy hogy mi van, vagy hogy meddig tart majd, de talán nem is fontos. Amíg tart addig legyen jó, amíg játék a játék addig játszani kell, majd ha vége, tudni kell abbahagyni.

Nem hiszem, hogy ha elérem a céljaimat, és rendbejövök magammal, akkor különösebben nehéz lesz majd pasiznom (nem csak neten), és tudom, hogy X-en kívül lesznek még más, érdekes, értékes emberek is, de most erre van szükségem.

Tervezni meg úgyis teljesen fölösleges. Majd alakul.

Ahogy az életem is.

Újra, a nulláról.

Az ígéretről meg a tervezésről

Az emberek mindig ígérgetnek, hogy majd Veled lesznek a szarban, vagy hogy rájuk mindig számíthatsz, meg hogy ez majd örökké tart... De az ígéret maga nem több egy pillanatnyi tervnél. Mert épp abban a pillanatban úgy látod, hogy az majd úgy lesz, ahogy Te eltervezed.
Aztán elmúlik a pillanat, ezer meg ezer dolog történik Veled, és addigra már másképp látod a helyzetet. Exemmel is jól megbeszéltük, h számíthatunk majd egymásra bármi is legyen. Egy hülye "bassza meg magát" miatt, meg amiatt mert őszintén leírtam az érzéseim és gondolataim, már nem érvényes a "mindig".
Mondhatnám hogy fáj, valahol rossz is, de ilyenek az ígéretek. És erre elsősorban ő döbbentett rá.

Ha az ígéretre úgy tekintenénk, mint egy egyenletre (ehhez X-nek majd biztos lesz vmi hozzáfűznivalója - kockafej:)), akkor van a szó, vagyis maga az ígéret, mikor mondják vagy írják - ez az ami tekinthető állandónak, és van az ember aki mondja - ez pedig a változó. Ennek értelmében tehát kurvasokra mész avval, hogy valaki valamit mondott/ígért, ha maga az ember a változó és mint ilyen folyton változik is.
Ergo semmi se biztos, és hülye az, aki megbízik egy ígéretben. Az ígéret a pillanatnak szól, nem a jövőnek.

Úgyanezt gondolom a tervezgetésekről is.

Nyilván nem arra gondolok, mikor eltervezem, hogy elmegyek nyaralni, vagy hogy eltervezem, hogy leteszem a jogsit (kurvára el kéne már kezdenem...), hanem arra, mikor egy emberre próbálsz meg építeni.

Szakításunk után 2-3 hónapig még ment a "most nem, de majd később talán...". Ennél nagyobb faszság nincs a Földön.
Most élünk, nem tegnap, hogy azon filózzunk, hogy "mi lett volna ha...", és nem holnap, hogy azon tépelődjünk, hogy "mi lesz majd ha...".
Persze ezt írni könnyű, tenni nehéz, mert akaratlanul is megfordul az ember fejében, csak a normálisabbjának nem kellenek az ilyen szövegek mankónak, a gyengébbeknek meg kellenek, hogy legyen mire támaszkodniuk (de igazából kurvára nem mennek vele semmire, mert olyan mint az ígéret, a pillanatknak szól és nem a jövőnek).

X-szel kapcsolatban is valahogy így vagyok.

Van egy részem ami valahol még mindig nagyon kombinál: "mi lett volna ha..." és "mi lesz majd ha...", DE már van egy olyan részem is ami nem kombinál. Ami annyit mond csak, hogy majd alakul, ahogy alakul, felesleges tervezgetni, fantáziálni.
Érzem, hogy most szükségem van rá, és ő is érzi ezt szerintem, mert segíteni szeretne.
Ez van most.
Azt pedig nem tudhatjuk, hogy, ha segít akkor mi lesz.
Talán addigra nem leszünk már érdekesek a másiknak, ahogy ő írta, talán mégis, talán hosszú időn át jóban leszünk még, talán csak havonta 1-2x beszélünk majd, talán több lesz mint barátság, talán annyi se.

És ez így van jól.

Azt hiszem nem kell mindent kimondani és megérteni ahhoz, hogy el tudjam fogadni.

Nem kell már a számba rágni, hogy 'mit-hogy-merre-meddig'. Azaz néha még akarnám, de már belül érzem, hogy nem kell.
Vannak dolgok, amikre nem érvényes a logika, vannak dolgok, amik egyáltalán nem racionálisak, egyszerűen csak nem lehet mindent és mindenkit megérteni. Csak tudomásul venni és elfogadni.
És bár ezt könnyű volt leírnom, de még keményen melózom rajta, hogy ezt alkalmazni is úgy tudjam a gyakorlatban ahogy kell. :)

De mostmár valamennyire átlátom legalább az elméletet, úgyhogy már csak a gyakorlatban kell ezt is megcsinálnom. Idővel meg úgy is alakul minden.

Ahogy én is.

Mint egy örök változó a képletekben. Mint például az X.

Pár mai fotóm:

Asszem elég nyilvánvaló hogy mi történt, de leírom így is, mert tudom, hogy néha (mindig:D) kicsit nehezen követhető a blog eseménye. 

Szóval X-szel vége lett annak ami volt. 

Ő mondta ki - valszeg jól is tette - hogy nem akar már semmit. Itt nyilván közrejátszott az is, hogy rájött, hogy esélytelen a "szívembe költöznie", mert még mindig nem vok túl a volt kapcsolatomon, meg az is hogy nem tud hova beilleszteni az életébe, illetve hogy úgy érzi nem lenne jó.  És nem akar hülyíteni se, ha talán nem úgy érez, mint én.

Mindazonáltal, h így alakult nem bántam meg, h ott aludtam, vagy azt amit tettem.

Igaza van.

Érzem.

Bár ennek ellenére talán nem teljesen mondtam még le róla. Nem tervezgetek hogy „mi lesz majd ha ez lesz vagy az lesz”, mert az majd akkor kiderül, ha az van, de azt hiszem nem zártam le teljesen ezt a kaput. Ő az akit érdemesnek tartok arra, hogy nyitva hagyjam. 

… 

Millió apró darabban. 

És valahogy el kéne kezdeni a darabokat összeszedegetni és újra fölépíteni. Vagy talán most először? 

A pasizás is inkább csak egy elsietett lépés volt, vágyakozás és futás a magány elől, azelől hogy nehogy egyedül legyek, mert az szar. 

Szar is, de tudni kell egyedül élni ahhoz, hogy meg tudd becsülni azt, mikor együtt élsz valakivel. 

Én nem tudok egyedül élni. Nem is tettem sose. Exem előtt is mindig voltak pasijaim, alatta meg ő volt nekem, majd utána 3 hónapig még azt hittem h ő lesz, most meg nincs senki, és beindult a randiblog. 

Úgy érzem hogy nem lesz randi egy ideig. 

Azaz lehet h lesz, nem tudom, de nem regelek újra oda ahova eddig megtettem. Illetve még nem tervezem. Talán nem is akarom. 

Most más dolgom van, egyetem, barátok, görényezés, fotózás, ilyesmi...

És még mindig csak állok és nézem magam ahogy összetörve ott heverek a padlón és várom hogy el tudjam kezdeni összetenni magam.

Eddig azt hittem, hogy ebben sokat fog segíteni ha majd lesz valakim. De azt hiszem az nem segített volna, inkább csak ideiglenes szőnyegként szolgált volna, ami alá szépen be tudom söpörni a darabokat anélkül hogy hozzájuk kéne érnem.

Ha meg vége az aktuális pasinak, akkor legfeljebb majd újra eltűnik a "szőnyeg" és szembesülhetek avval, ami én vagyok, vagy ami belül van. És újra összetörök, úgy mint most. 

Fáj hogy X-szel vége. Annyira értékes embernek tartom... 

Bár eredetileg nem akartam vele beszélni egy ideig (=többet), de hallgatok rá (most először?:D) h "hülyeség" lenne, ha nem beszélnénk egy ideig, mert "utána már nem lennénk érdekesek egymásnak" (vagy vmi hasonló), úgyhogy lesz ami lesz alapon, folytatjuk.

Igaz, ez ellentmond annak, hogyha valamit akar akkor vagy mindent, vagy semmit és ha mindent akkor teljes gőzzel, ha meg semmit akkor leszarja. Pedig ez az „egyáltalán semmit” kategória, ahogy ő is írta, de mégse szarja le teljesen, hmmm... Kíváncsi leszek.
Talán a nyitott kapuim miatt hajlok erre a megoldásra én is. 

Mindenesetre ahogy írtam, értékes embernek tartom, és mint ilyet, nem szeretném teljesen elveszíteni, ezért ha megkeres, vagy ha úgy adódik szívesen beszélek majd vele, és drukkolok h átmenjen a szigorlaton, amin úgyis tudom h át fog. :) 

Hazudok, ha azt mondom, hogy nem visel meg. Mert megvisel. És amúgy is hajlamos vagyok a kelleténél jobban beletunningolni magam az ilyesmikbe, ostorozom magam h miket cseszhettem el, közben meg folyton a jó dolgok jutnak az eszembe, h mi az ami már kimarad az életemből.

Pedig tudom, hogy ennek így kell lennie. Érzem belül.

Most annak lenne itt az ideje, hogy összerakjam magam abból a millió apró darabból ami a földön hever. Azt hittem majd segít ha pasi lesz, de az tényleg csak ideiglenesen rejtené el az igazi problémát…

Nem lenne igaz az, ha csak ezt az 5 évet hibáztatnám ezért ami most van körülöttem. Exem előtt is folyton pasiztam. És akkor se voltam boldogabb. Mármint…

Nagyon nehéz és szar ezeken agyalni…

Vicces, és ironikus randiblognak indult, és a végén az lett, hogy rájöttem mennyire össze vagyok törve és mennyire nincs rendben az életem.

Nem ér azon filózni, hogy „mi lett volna ha…” de ha mégis megengedek ennyit magamnak, akkor ha nem jön X, és elkezdünk kavarni pírszinges sráccal akkor tuti megint túllépek a valódi problémáimon.

Most is csak nézem összetört darabjaim a padlón, de érzem, hogy hamarosan már le tudok hajolni és talán el tudom kezdeni. Fölépíteni az életem.

Újra.

Vagy talán most először. Egyedül.

„Ezt most Rólad, ezt most Érted, bár nem kérted, de tessék belőlem egy darab…”

Egész éjjel csak forgolódtam az ágyban. Nem akartam írni Neked, és nem akartam, hogy ez legyen. A 3. randin mondtad, hogy nekem segítene a volt kapcsolatom elfelejtésében, ha Te „elhagynál”. Hát…

Most valami hasonlót érzem ahhoz, mint mikor 3 hónapig szenvedtem.

Jó, persze, nyilván kiheverem, és nem 3 vagy több hónapba telik majd, de az érzés hasonló… Vicc, hogy csak alig több mint egy hete ismerlek, és mégis fontos lettél.

Gondolkoztam én is azon, hogy hogyan tovább ezek után, és h miért gondolhattad, hogy hülyeség az, hogy ezek után ne beszéljünk többet: „mert utána már nem lennénk érdekesek egymásnak”.

Még korábban írtál msn-en egy mondatot, hogy még várnom (várnunk) kellene. Ez a tipikus álmodik a nyomor kategória, főleg h már semmit nem akarsz tőlem, nyilván a várást se úgy értetted.

Amúgy sincs sok értelme ennek asszem, hogy beszélünk olyanról, h mi lesz ha… Majd ha az lesz akkor úgyis kiderül, hogy mi lesz.

Mindenesetre kurvanehéz ezt kimondanom és belátnom, de tudom, hogy jobb ez így.

Csak…

Mindemellett fontos lettél számomra. Talán nem is azt akartam igazán kifejezni, hogy elkezdtem valamit érezni irántad, inkább azt, h fontos lettél. Fontos lett a tekinteted, a nézésed, hogy beszéljünk… Ilyesmi.

Igen… Talán ez a legjobb kifejezés… Fontos lettél. És most el kell hogy veszítselek.

Tudtam, hogy nem állok készen egy komoly kapcsolatra, de túlzás azért, hogy csak szórakozásnak indult minden. Valóban inkább szórakozás volt, de bíztam benne hogy találok valakit, akivel talán jobb lenne, mint egyedül. De én is éreztem, hogy ennek még nincs itt az ideje, úgyhogy beletörődtem a szórakozásokba, meg az elcseszett vicces randikba.

Ekkor jöttél Te.

Annyira más vagy… Talán a betegséged miatt is vagy az, aki, meg minden miatt ami történt Veled, de én csak a végeredményt látom: Téged.

Nem állok készen egy komoly kapcsolatra, de Veled belevágtam volna.

Egész tegnap ezen rágódtam, és őszintén megvallva jobban örültem volna, ha végül arra jutok, hogy a könnyebbik utat választom, és elengedlek Téged. Kapkodtam és teszteltem magam, járt az agyam, hogy mi van most, és hogy mi ez az egész.

De végül sajnos mégse úgy döntöttem ahogy Te, hanem én belevágtam volna. Még akkor is, ha tudom, hogy én fogom megszívni.

Lehet h megfordul a fejedben (normális emberekében bizonyára megfordul), hogy ha úgy érzem h én fogom megszívni akkor minek vágok bele? Vagy miért tettem volna?

Alapvetően valszeg önző embernek tartasz. Van is benne igazság, mikor nem az voltam mindenem elveszítettem. Mégis… Fontos lettél. Nem az, hogy ’profitáljak’ a kapcsolatunkból, értsd ez alatt a boldogságot, bár ez így hülyén hangzik és nem is vok benne biztos, hogy érted mit akarok kifejezni vele…, egyszerűen csak szerettem volna valamilyen módon részese lenni az életednek, még akkor is, ha tudom, hogy a későbbiekben fájni is fog.

Annyira vicc tényleg, hogy egy hete ismerlek… és ilyeneket írok.

És mégis leírom. Közben valami a szemembe is belement, úgyhogy potyognak a könnyeim, a gyomrom ismét görcsben…

Mikor sikerült elaludnom egy kicsit pár órája… Te is benne voltál az álmomban. Nem sokra emléxem, csak egy bevillanásra. Már egy másik fotó volt a telódon.

Asszem ez jelent vmit. J

Mindenesetre valóban lehet, hogy jobb ez így. Bár már tudom, hogy miattad vállaltam volna azt, hogy újra megégetem magam.

Írtad még hogy olyan típusú ember vagy, hogy valamibe vagy mindent beleadsz, vagy semmit. Gondolom a semmit nem akarás a semmit beleadást jelenti, úgyhogy… hmm… Tényleg hiányozni fogsz nekem.

Olyan értékes ember vagy, akiből nem sok van.

Mondhatnám, hogy bánom, hogy így alakult, de nem tehettem volna mást. Hazudni nem szeretek, és talán úgyis rájössz.

Mindenesetre majd lesz ahogy lesz… Értem ezt most mindenre.

De azért nem mondtam le Rólad.

Legalábbis…

Talán nem teljesen.

Hogy mit is akarok? Inkább legyen az h mit is akarhatok:

Miután így kiderült h esélyem sincs beköltözni a szívébe, mert nyilvánvaló h az exére épített álomvilágban él még a mai napig is és már tudom h messze nem a pírszinges srác egy pótléka voltam, hanem az elmúlt kapcsolatáé. Eléggé rossz érzés erre így rádöbbenni, de túlságosan kapkod, hogy gyorsan mindent és mindenkit egy helyre tegyen és abból gazdálkodva valahogy jó legyen… Neki.

Ez így nem okés.

Inkább el kéne döntenie, hogy mit vár az élettől. Miért is kell ennyit randiznia? Mi elől menekül? Az emberi kapcsolatok nem úgy működnek, hogy valakit kinézek iwiw-en és aztán letöltöm az ágyamba. Az internetes randizás egy hatalmas nagy húspiac, ami csak arról szól h pár magányos ember igyexik kiszínezni az életét vmi olyan dologgal ami messze nem igazi vagy eredeti. Oké. Én is így toltam. 3 egész napig. De rájöttem h vkit felszedni egy kávézóban sokkal jobb és élvezetesebb mint egy előre meghatározott dolog alapján dönteni egy olyan vki mellett aki nem az, mint akinek mondja magát.

Sztem türelemmel meg kéne várnia azt a pillanatot, amikor a szerelem talál rá. Felesleges kapkodni. Ha kapkod az ember, akkor csak többet veszíthet!

x

Rájöttem, hogy valahol hülye dolog, hogy a blogomban szereplő emberek is olvassák amit írok, mert így nem tudok már ugyanolyan őszintén meg nyíltan írni mint egyébként.

Ennek nyilván taktikai megfontolásai is vannak, h pl. nehogymár azt higyje h annyira odavok érte, vagy h annyira nem vok oda érte ilyesmi.

Na ez az amit én most abbahagyok, és veszítenivaló híján írok vmit, ami sajnos elég nyálas lesz és a megszokott irónia se lesz olyan mint eddig.

Tehát.

Elsőnek is X-ről.

Hiszitek vagy nem, de tényleg nem akartam talizni vele, csak a telóban annyira meggyőző volt, h végül mégis igen-t mondtam egy rövid talira (nem randira).
Igazából nem is az esetem, szőke hajú és kék szemű (én mániákusan sötét haj + szem párti vok), de ebből is látszik h a külső nem minden.

Végül odáig jutottam h pírszinges srácot, azt aki amúgy abszolút az esetem és aki annyira bejött h képernyővédő volt a laptopomon :D :D :D is hanyagoltam.

Annyira megfogott az, ahogy a szemembe nézett, amiket mondott, h nem hallgattam a belső riasztóberendezéseimre, h "NE".
A külsőkre se, pedig egy bnőm is mondta h ez gázos lesz, sőt még X maga is. :D

Na mindegy.

Eddig 4x találkoztunk, és bennem elindult valami. Mármint nagyon korai ez, meg gyors, az is kurvagyors, h 3. randin ott aludtam, meg minden az, de mégis.
Szerintem ezt érezhettem előzőleg, mikor írtam, h szarul voltam náluk (szintén 3. randi) és lehet h emiatt görcsölt a gyomrom, meg emiatt kezdtem el exem cuccait elpakolászni, meg emiatt szedtem le magam több oldalról is.

Szóval exem óta először megtörtént az amit elvileg akartam (hisz amúgy mi értelme a társkeresésnek?), gyakorlatilag pedig nem.

Ilyen ballépések után az ember általában annyit tesz, h reméli h nem fogja megint megszívni, és hogy talán vmi normális faszit fogott ki, aki nem fogja kihasználni, v ilyesmi.

Közben még annyit megjegyeznék, hogy érdekes, hogy az elején sose érzem meg azt, ha vkinek bejövök, vagy ha vmit akar tőlem vki, azt viszont nagyon hamar megérzem ha vmi nem oké. Exemnél is éreztem, annál a srácnál is éreztem akinél az összefogott haj válóok volt, úgyhogy erre vh ráérzek.

Hát.

Ez most is megtörtént.

Holott elvileg bíztató jeleket is kaptam legutóbb, de az ösztöneim teljesen mást mondanak.

Nem akartam erre rákérdezni, elvileg még csak a 4. randi volt, meg amúgy is itt a szigorlat, ki vagyok én h ilyenkor még evvel stresszeljem v idegesítsem...

De rólam is annyit kell tudni csak h kibaszottul türelmetlen vok és ha vmi érdekel akkor az nagyon érdekel. :D

Szóval rákérdeztem a dologra.
A lényeg kb. annyi h ő se tudja és h majd inkább szigorlat után beszéljük meg, ez érthető is. (Itt annyit megjegyeznék, hogy nyár végén anno az exem is ezt adta be, hogy majd azután beszéljük át ezt a dolgot miután ő elköltözött, mert majd akkor tudja végiggondolni a dolgokat tiszta fejjel. Ebben nem is kételkedek, meg elfogadom, csak azért hoztam föl, mert valahol hasonló a két dolog.)

Mindenesetre ebből egy nőnek (v férfinek) annyi tanulság van, h ennyi volt.

Illetve nem feltétlenül az, h ennyi volt, csak ebből se esélyes már, h bármi komolyabb legyen. Ha egy férfi hezitál az semmi jót nem jelent. :)

Mind1...

Jól esett azért ezt leírnom, még akkor is, ha most tök hülyét csináltam evvel magamból, de ez a helyzet...

Szar mikor vki iránt elkezdesz érezni vmit, pláne ha ezt nem a külsője befolyásolja, hanem inkább az amit mond meg amit csinál, szóval ő maga, aztán valami alakul is, de végül úgy érzed h mégse jön össze az szar.

Főleg mert igen, belátom, h exem se hevertem ki teljesen.

Vagyis...

Szörnyű ez a kétségbeesett pasikeresés, mert valamit pótolni akarok vele az életemből, amit nem találok és ami nélkül nem érzem magam jól. Szóval a megoldást nem magamtól várom, hanem attól, h majd jön vki (fehér lovon? pfff) és majd helyrerak.
X is valamilyen szinten evvel kecsegtetett, mikor 3. randi hajnalán a kocsmában mondta h segíteni szeretne nekem, és h mindent szeretne tőlem.

De megintcsak rá kell jönnöm, hogy akárhogy is akar hinni valakiben az ember, akkor is csak magára számíthat, senki másra.

És evvel most nem X a hibás, v ilyesmi, mert mindenki rájöhet arra h tévedett (mégse jön be az a 2 perc?:D) meg minél jobban megismeri a másikat annál inkább alakulnak az érzések. Szóval ez így van rendjén, velem van a baj, h mást hiszek vagy gondolok.

Azért kivi leszek mi lesz szigorlat után (tuti sikerül neki, erre a fejemet tenném:)), de én úgy érzem ez a mi részünkről nem az a heppiendes szitu lesz :)

Mindenesetre ettől még örülök h megismertem, nagyon értékes embernek gondolom, nem bántam meg semmit amit tettem, és talán tényleg kellett ez, h kizökkentsen abból amit csináltam.

Nem mondom h ne álmodoznék azért erről-arról, mert attól függetlenül h az agy realizálja a helyzetet az érzések még megmaradnak, de már tudom: mindent túl lehet élni.

Aztán valahogy bízom benne, hogy csak sikerül összerakni a darabokra hullott életem, újra belelendülni az egyetemi dolgokba, tanulás meg miegymás, megint több időt szánni a barátaimra (akik nem hanyagolnak egy összefogott haj miatt:D), a görényekre, családra, folytatni a fogyókúrát, nem hanyagolni a fotózást (csak h én se maradjak ki az önmegvalósításból), meg elővenni régi dolgokat amik lekötöttek (pl. megtalálam a régi törikönyvem:)).

Aztán ha valami alakul ebből (vagy másból) akkor alakul... Ha meg nem akkor így jártam. Nem mondom h ne lennék (leszek - vagyok) picit szomorú emiatt, de egyszer fent egyszer lent, túlélem ha már fighter vagyok :)

A kibaszott kurva tészta X elmondása alapján megkelt.

...

24 óra

NO COMMENT.

Ui: Anci, ha megtalállak, és megtalállak, akkor olyat teszek ami fájni fog. Még nekem is.

X pár napig egyedül volt otthon, és mint egy igazi férfinak, a főzés neki se az erőssége. Gondoltam ennek örömére majd ha átmegyek hozzá csinálhatnánk pizzát.
Ez eddig jól is hangzik.

Órákon át töltögetett le szakácskönyvet, én is keresgéltem recepteket (eddig 3x volt szerencsém pizzát csinálni, de a recept persze elveszett azóta, vagy szublimálódott, úgyhogy ennek híján kellett vmi újítás).

A tali napján nagy lelkesen el is mentem vásárolni (örök hála Kingunak a bevásárlásban nyújtott nélkülözhetetlen segítségéért:D), de rájöttem h egy nagy táska tele cuccokkal és egy nagy szatyor tele minden szükséges hozzávalóval (liszt, tej, stb. ...) kicsit sok.
Kell a mozgás, meg minden, úgyhogy nem panaszkodtam (azaz igyekeztem), de asszem ez azért sok volt. :D

Persze megint késve érkeztem, de legalább lelkesen.

El is kezdtük a dolgokat... Az eredmény kb. annyi h NEM KELT MEG AZ A KIBASZOTT TÉSZTA!!! "Anci pizzatésztája" receptet követtük (azaz próbáltuk), de nagyon nem jött össze a dolog, úgyhogy ezúton is üzenem Ancinak vagy az ismerőseinek, vagy annak a balfasznak aki engedte h leírják ezt a receptet, h: KÖCSÖÖÖG! ! ! :P :P :P

(Jó, nyilván esélyes h vmit én rontottam el, de könnyebb mást hibáztatni, és így az én lelkemben is boldogság-béke-szeretet van.)

Úgyhogy pizzát rendeltünk. :D

Néztünk X-aktákat, Family Guy-t, aztán X lassan elaludt. (Én nem.)
Érdekes vele aludni, néha kicsit félelmetes, néha fájdalmas, de amúgy mindenféleképp tanulságos. Az ágya a sarokban van, én feküdtem belül, ő kívül.
Gondolom a törődése végett valahogy mindig betolt a falhoz, ami eleinte kicsit hideg volt, de végül átvette a hőmérsékletem, úgyhogy utána csak kemény volt.
Ez még mind oké is, de az édes elég mocorgós. Ez kb. annyit tesz h egyszer találkozott a könyöke a gyomorszámmal, egyszer pedig olyan hirtelen megmozdult, hogy egy enyhe infarktust kellett túlélnem.
Persze panaszkodásom (azaz tapasztalataim leírása) ellenére, nyilván élveztem egy ágyban lenni vele. :D

Elég éberen alszom, úgyhogy reggel már én is fönt voltam, mikor ő ébredezett, de az ébresztő technikám felülmúlhatatlanságát azt hiszem (remélem) nehéz überelni. :D

Ami viszont a nap csúcspontja volt (legalábbis számomra) az az h hallottam gitározni és énekelni.
Állítása szerint nincs jó hangja.
Hát.
Asszem evvel vitatkoznék. Simán el tudtam volna még hallgatni egy jó darabig. :)

Közben kiderült h zeneileg milyen alulművelt vagyok, exem alatt (kb. 3-4 évig) nem voltam képes meghallgatni magyar számokat.
Ennek asszem inkább lelki okai lehettek, mintsem az h mondjuk ne értékelnék egy Hiperkarma számot. Mindenesetre van mit pótolnom, belátom. :)

Szokásos módon váltunk el, talizunk majd márciusban. :D

Igyekeztem semmit nem otthagyni, de naná h a pizzasütőtepsit (ezt vajon így mondják?) otthagytam. Hurrá.

Azóta hazaértem, tanultam, anyunak segítettem, meg elkezdtem pakolni.

Exemről volt még kint pár fotó a szobámban (nem szem előtt, hanem a polcok tetején, meg ilyen hasonló, jól látható helyeken), de azokat is elkezdtem leszedegetni, meg lecseréltem a "kis dobozt" amibe gyűjtöttem a közös cuccainkat (amiket a padlásra szántam), egy sokkal nagyobb dobozra.

A káma-szútra könyvet azért mégse tettem el, elvégre ha lejárnak a "piros napok" hasznos lehet még.

Közben sikerült összetörni 2 képkeretet, 3 lábú kőelefántom is már csak 2 lábbal dicsekedhet, a könyveim egy része megtanult mélyrepülni, a szobámban pedig nagyobb a rendetlenség, mint eddig, de legalább pakolok. Ha jól haladok akkor már csak órák kérdése és a doboz a padláson lesz.

Ez is valami.

"az első randi:

Minden jól indult. Késett! Hmmm.

Nem bírom ha késnek az emberek, mert olyankor vhogy úgy érzem h nem vok eléggé fontos Neki, szal lesz*rja a fejem. Oké. Elnézem… Persze.

Elkezdtünk játszani. A fegyvernem: biliárd. Kezdetben zavarban volt. Folyamatosan elfojtotta magát, de azért jött pár őszinte mosoly is –olyan gyermeki vagy miféle– amikor sikeresen lemosott a pályáról. Neki nem a győzelem a fontos, hanem a játék –elvégre egy emberről többet elárul 10 perc játék, mint 1 év beszélgetés. Van humorérzéke! J Osztottuk egymásnak a félreérthetőbbnél félreérthetőbb poénokat (pl. h a dákót eléggé nehezen adja ki a kezéből, vagy h szereti a golyókat… –s persze kettesével teszi a pályára–, stb).

Jó pár óra múlva (2-3 körül) abbahagytuk s dumáltunk az éjszakába. Jó rálátása van az élet nagy kérdéseire, dolgaira s elég széles látóköre van, de nem jár nyitott szemmel a mai világban. Mindenben logikát keres… Még nem tudja, h vannak olyan dolgok amiket egyszerűen csak el kell fogadni és nem kell bennük ésszerűséget vagy realitást keresni. Talán pont ezért nincs képben azzal h mit is akar, mert nem logikus…

…de bírom a kis fruskát…

x"

Igazából pírszinges srácról nincs fejlemény, viszont a haverja bejelentkezett helyette is.

Kérdezte tőlem h nem tudom-e h mi van a sráccal mert nagyon el van tűnve.

Mondja ezt ő aki együtt volt vele egész hétvégén. :D

Mindenesetre azért beszéltünk, majd a végén leírtam neki az X-es helyzetet fél mondatban vessző nélkül. Azóta ő se reagál.

jajjjjdekáár :P :P :P