Gyakorlatilag minél többet filózik az ember különböző dolgokon, annál inkább rájön, h mennyire is hasonlóak.

Itt most az ígéretekre meg a döntésekre gondolok.

Bár a döntéseket még mindig erősebbnek és hosszabb távúnak tartom, mint az ígéretet, de ha úgy vesszük, akkor az se sokkal biztosabb dolog.

Mi döntünk, aztán Isten vagy a sorsunk (kinek mi tetszik) végez helyettünk.

Ez meg alapból ellentmond annak, hogy mi vagyunk a sorsunk kovácsai. Mert ha mi lennénk, akkor amit eldöntünk az úgy is lenne. De a sorson túl mégis van valami ami beleköp az életünkbe.
Alapvetően nem szeretek a véletlenben hinni, mert könnyebb azt elfogadni, hogy minden (főleg a szar dolgok, amiket olyan nehezen magyarázunk meg magunknak) okkal történnek. De valójában tökre nem így van.

Mi hozunk döntéseket, jót meg szart egyaránt, ami később korrigálódik.

Pl. "örihari" bnőmmel aktívan gyűlöltük egymás 1-2 évig, aztán mostanra már tök jó viszony van köztünk, de legalábbis nem fojtanám meg egy kanálban lévőnél is mikroszkópikusabb méretű vízben.

Szóval a döntéseinket is meghozzuk, azok szólnak a közelebbi jövőnek (néha még annak se) meg a jelenünknek.

Ha pedig ezt az egészet elfogadjuk, akkor rájövünk, hogy halál felesleges ígéretekkel dobálózni, meg nagy döntéseket hozni, mert minden úgyis alakul magától.

Mi úgy tehetünk, mintha irányítanánk, és valamennyire biztos befolyásoljuk is ezáltal az életünket, de tulajdonképpen attól mert mi nem evezünk a víz még ugyanúgy sodor. Max. többször sodor neki szikláknak, vagy ki a partra, amiket evezéssel elkerülhetünk, ha ügyesek vagyunk, de ennyi.

"Minden út Rómába vezet."