Asszem elég nyilvánvaló hogy mi történt, de leírom így is, mert tudom, hogy néha (mindig:D) kicsit nehezen követhető a blog eseménye.
Szóval X-szel vége lett annak ami volt.
Ő mondta ki - valszeg jól is tette - hogy nem akar már semmit. Itt nyilván közrejátszott az is, hogy rájött, hogy esélytelen a "szívembe költöznie", mert még mindig nem vok túl a volt kapcsolatomon, meg az is hogy nem tud hova beilleszteni az életébe, illetve hogy úgy érzi nem lenne jó.
Mindazonáltal, h így alakult nem bántam meg, h ott aludtam, vagy azt amit tettem.
Igaza van.
Érzem.
Bár ennek ellenére talán nem teljesen mondtam még le róla. Nem tervezgetek hogy „mi lesz majd ha ez lesz vagy az lesz”, mert az majd akkor kiderül, ha az van, de azt hiszem nem zártam le teljesen ezt a kaput. Ő az akit érdemesnek tartok arra, hogy nyitva hagyjam.
…
Millió apró darabban.
És valahogy el kéne kezdeni a darabokat összeszedegetni és újra fölépíteni. Vagy talán most először?
A pasizás is inkább csak egy elsietett lépés volt, vágyakozás és futás a magány elől, azelől hogy nehogy egyedül legyek, mert az szar.
Szar is, de tudni kell egyedül élni ahhoz, hogy meg tudd becsülni azt, mikor együtt élsz valakivel.
Én nem tudok egyedül élni. Nem is tettem sose. Exem előtt is mindig voltak pasijaim, alatta meg ő volt nekem, majd utána 3 hónapig még azt hittem h ő lesz, most meg nincs senki, és beindult a randiblog.
Úgy érzem hogy nem lesz randi egy ideig.
Azaz lehet h lesz, nem tudom, de nem regelek újra oda ahova eddig megtettem. Illetve még nem tervezem. Talán nem is akarom.
Most más dolgom van, egyetem, barátok, görényezés, fotózás, ilyesmi...
És még mindig csak állok és nézem magam ahogy összetörve ott heverek a padlón és várom hogy el tudjam kezdeni összetenni magam.
Eddig azt hittem, hogy ebben sokat fog segíteni ha majd lesz valakim. De azt hiszem az nem segített volna, inkább csak ideiglenes szőnyegként szolgált volna, ami alá szépen be tudom söpörni a darabokat anélkül hogy hozzájuk kéne érnem.
Ha meg vége az aktuális pasinak, akkor legfeljebb majd újra eltűnik a "szőnyeg" és szembesülhetek avval, ami én vagyok, vagy ami belül van. És újra összetörök, úgy mint most.
Fáj hogy X-szel vége. Annyira értékes embernek tartom...
Bár eredetileg nem akartam vele beszélni egy ideig (=többet), de hallgatok rá (most először?:D) h "hülyeség" lenne, ha nem beszélnénk egy ideig, mert "utána már nem lennénk érdekesek egymásnak" (vagy vmi hasonló), úgyhogy lesz ami lesz alapon, folytatjuk.
Igaz, ez ellentmond annak, hogyha valamit akar akkor vagy mindent, vagy semmit és ha mindent akkor teljes gőzzel, ha meg semmit akkor leszarja. Pedig ez az „egyáltalán semmit” kategória, ahogy ő is írta, de mégse szarja le teljesen, hmmm... Kíváncsi leszek.
Talán a nyitott kapuim miatt hajlok erre a megoldásra én is.
Mindenesetre ahogy írtam, értékes embernek tartom, és mint ilyet, nem szeretném teljesen elveszíteni, ezért ha megkeres, vagy ha úgy adódik szívesen beszélek majd vele, és drukkolok h átmenjen a szigorlaton, amin úgyis tudom h át fog. :)
Hazudok, ha azt mondom, hogy nem visel meg. Mert megvisel. És amúgy is hajlamos vagyok a kelleténél jobban beletunningolni magam az ilyesmikbe, ostorozom magam h miket cseszhettem el, közben meg folyton a jó dolgok jutnak az eszembe, h mi az ami már kimarad az életemből.
Pedig tudom, hogy ennek így kell lennie. Érzem belül.
Most annak lenne itt az ideje, hogy összerakjam magam abból a millió apró darabból ami a földön hever. Azt hittem majd segít ha pasi lesz, de az tényleg csak ideiglenesen rejtené el az igazi problémát…
Nem lenne igaz az, ha csak ezt az 5 évet hibáztatnám ezért ami most van körülöttem. Exem előtt is folyton pasiztam. És akkor se voltam boldogabb. Mármint…
Nagyon nehéz és szar ezeken agyalni…
Vicces, és ironikus randiblognak indult, és a végén az lett, hogy rájöttem mennyire össze vagyok törve és mennyire nincs rendben az életem.
Nem ér azon filózni, hogy „mi lett volna ha…” de ha mégis megengedek ennyit magamnak, akkor ha nem jön X, és elkezdünk kavarni pírszinges sráccal akkor tuti megint túllépek a valódi problémáimon.
Most is csak nézem összetört darabjaim a padlón, de érzem, hogy hamarosan már le tudok hajolni és talán el tudom kezdeni. Fölépíteni az életem.
Vagy talán most először. Egyedül.
